Az első fázis során egy zümmögő hangot adsz ki, és ahogy elmerülsz e monoton hang által kezdett rezgésben, harmóniába kerülnek benned olyan dolgok, amelyek eddig feszültségben álltak egymással. Test és elme összeolvad a meditáció során: egyszer csak észreveszed, hogy kikerültél szorításukból,mindenféle küzdelem és erőfeszítés nélkül váltál szemtanúvá. Vigyél egész lényedbe egyensúlyt, csendet és békességet.
Ülj kényelmesen, csukott szemmel. Miközben ajkaid lazán összeérnek kezdj zümmögni olyan hangosan, hogy az kívülről is hallható legyen. Ettől vibrálni kezd az egész tested. Magad elé képzelhetsz egy nagy csövet, vagy egy üres üstöt, amint megtelik a zümmögés vibrációjával. Elérkezel majd egy ponthoz, amikor a zümmögésed magától folytatódik és te csak hallgatod. A légzés legyen természetes és változtatgathatod a hangmagasságot is. Finoman mozoghat a tested is, ha úgy kívánja.
A második rész két hét és fél perces szakaszból áll. Az első szakasz során mozgasd a kezeidet felfelé fordított tenyérrel, belülről kifelé, körkörös irányban. A köldökből kiindulva mindkét kéz előre mozog, majd kettéválva, balra illetve jobbra, két nagy kört írnak le egymás tükörképeként. Olyan lassan csináld, hogy Első látásra szinte mozdulatlannak tűnjön. Érezd, ahogy az energia kiáramlik beloled az univerzum felé.
Hét és fél perc után a zene jelzésére fordítsd a tenyereidet lefelé és mozgasd a kezeidet az ellenkező irányba. Most kezeid a köldököd felé haladnak, találkoznak, majd kettéválnak, jobbra és balra. Érezd, ahogy az energia beléd áramlik az univerzumból. Ahogy az első részben, úgy itt is szabad finoman, lassan mozognia a többi testrészednek is, de természetesen ebben a szakaszban már csendben vagy.
Ülj tökéletes csendben, mozdulatlanul.